Blogbejegyzés
Médiajog
2019. január 30. 11:16

Száz éve halt meg Ady Endre: A korabeli magyar sajtó Ady haláláról

Száz éve, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, a magyar politikai újságírás jelentős alakja.

ady.jpg

A Vasárnapi Ujság című hetilap, ami okat tett Ady költészetének ismertté tételéért, így emlékezett meg az elhunyt költőóriásra, kiemelve annak váteszi képességét: „Ady Endre költő volt, de több is volt, mint költő […] a magyar faji karakter egy sajátságos tulajdonságát testesítette meg. Az ő fajtájából való magyarok borították tűzbe az országot Dózsa György seregével, […] ők tűzték ki először a Rákóczi-lobogót a Felső-Tisza és a Bodrog mentén. […] Ahol a helyét nem találó elégületlenség s a forradalmi indulat hangot kapott magyar ajkon, ott Ady Endrének mindenütt ősei vannak. […] a háború előtti évtizedekben a magyar közvélemény túlnyomó része gondolni sem akart azokra a veszélyekre, melyek nemzetünk életét fenyegették, az ő hangja volt az egyetlen nyomatékosan figyelmeztető hang. […] Olyan kritikát mondott kultúránk elmaradottságáról, vezető osztályaink politikájának szűk látóköréről és erkölcsi romlottságáról, a nép tömegeinek elhanyagoltságáról, a magyar élet százféle hátrányáról, a mely visszadöbbentette tőle a jóhiszeműeket és gyűlölködővé ingerelte azokat, a kik a maguk kis félteni valóját féltették attól a szellemtől, a melyet ő hirdetett. […] Kétségbeesése népe sorsán túlzottnak tűnhetett fel a legtöbbek előtt a háború előtti évek kényelmes nyugalmában, de nem neki adott-e igazat az, a mit ma a szemünk előtt látunk viharzani? […] Halála magyar fajának tragikus órájában úgy hat, mint életének stílszerű befejezése. Elmondta, a mi mondani valója volt és eltávozott”.(Vasárnapi Ujság, 1919. február 2., 56.)

Az Est című napilap ugyancsak Ady költészetének újszerűségét, prófétai képességét és a kortársak gyakran tapasztalható értetlenségét emelte ki: „Ady Endrével nagy költőjét veszítette el ma az ország. Sirály volt a bús magyar vizeken, csodálatos hangszer, ki a költői lelke titokzatos nyugtalanságával már akkor megérezte a véres és gyászos idők közeledését, midőn még tunyán terpeszkedett a régi Magyarország s a világ közeledő katasztrófájáról, gyászáról és felszabadulásáról álmodni se mertek, […] Az élete fájdalmas, gyötrelmes magyar művészsors. Először kinevették, azután harcoltak ellene, a hivatalos magyar irodalom talán még ma sem érzi egész jelentőségét. De a fiatalság már az övé volt, a mai nemzedék tőle tanult, benne gyönyörködött és szívében oltárt állított neki. […] Dekadensnek nevezték, pedig a magyar költői erőnek kevés oly büszke tanúja van, mint az a nagyszerű halott, a ki ma ravatalon fekszik”.(Az Est, 1919. január 28., 1.)

A Népszava egyenesen proletárköltőnek minősítette, holott Ady viszonya az 1918-as őszi forradalmi eseményekhez nem volt egyértelmű. Maga – többféle értelmezést megengedő fogalmazással – azt mondta, „ez a forradalom nem az én forradalmam”. (Budapesti Hirlap, 1919. január 28., 2.) A szociáldemokrata lap szerint: „Valamikor szemforgató borzongással említették még a nevét is, – ma fogalom az Ady Endre neve. Amikor kiáltó, harcos öntudattal hadat üzent a tespedő, unott, kivénhedt magyar lírai költészetnek, úgy beszéltek róla, mint elmeháborodottról […] a költő, akiből egy uj Magyarország érzelmei és indulatai szóltak, a ki büszkén hirdette világgá, hogy uj vizeken röpül a hajója s a ki kemény, törhetetlen akarattal akarta, hogy költészete ezerek és ezerek lelkében egyengesse az utját itt. Nyugaton innen, egy jobb, szebb, boldogabb világnak.

Ez a cél sodorta egyre följebb és följebb, ez emelte a magyar forradalmiság költőjévé Ady Endrét, – és ez a gondolat iktatta be a nevét a küzködő, verejtékező s ha kellett, az ügyért vérét tó hullató, magyar proletárság szívébe”. (Népszava, 1919. január 28., 7.)

A konzervatív Budapesti Hirlap azok közé tartozott, akik nem ismerték fel Ady igazi jelentőségét: „A költő, a kinél feltűnőbb pályát magyar poéta az újabb időkben – tehetjük tán egy félszáz évnél is majdnem többre ez időt – nem futott meg, meghalt tegnap negyvenkét éves korában egy pesti szanatóriumban. Ady Endrét hívei elnevezték a forradalom Petőfijének […] Ady Endre viszonyát a forradalomhoz és Petőfihez később fogja az irodalomtörténet megállapítani.  […] Azt konstatálni lehet azonban ma is, hogy Petőfitől, Petőfi egyetemes költői tehetségének erejét, terjedelmét és természetét tekintve, elérhetetlen távolságok választják el Ady Endrét. […] Verselése szabadabb és változatosabb volt az eddigi megkövesült formáknál; nyelve színesebb, szavai érzékibbek, jelzői szokatlanok, mondatai pongyolaságot mulatva is szorosak, élesek; hangja uj, tárgya uj, esze járása uj; inkább ötletes, mint gondolatos, inkább sejtelmes, mint tartalmas. […] Sok kötetéből össze lehet állítani egy szép kötetet, a mely elsőrendű értéke lesz a magyar költői irodalomnak. Hosszabb lélegzetű munkára nem volt, úgy látszik kedve, de alkalmasint tehetsége sem. Egész lénye ötlet és szeszély.” (Budapesti Hirlap, 1919. január 28., 2–3.)

Ady Endrét a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. A kormány nevében Kunfi Zsigmond kultuszminiszter búcsúztatta a halottat. Beszédet mondott Móricz Zsigmond a Vörösmarty Akadémia, Vincze Sándor a szociáldemokrata párt, Babits Mihály a Nyugat írói, Pikler Gyula az alkotóművészek, Bíró Lajos az újságíró egyesületek, Jászi Oszkár pedig a Társadalomtudományi Társaság nevében. (Budapesti Hirlap, 1919. január 30., 4.) A költőt többezres tömeg kísérte utolsó útjára, a Kerepesi temetőbe.

„Ez a gyász, mely körülveszi koporsóját, ment minden sablonos részvéttől – a fájdalom itt sötéten és hatalmasan zúg, mert nem barátok, hozzá közel állók kicsinyes fájdalma ez, hanem egy nemzeté […] Még most talán nem az egész nemzeté, nem a véneké, a tegnapi hivatalosoké, akik közül senkit sem látunk itt, – hanem az új generációé, a fiatáloké és a vele egykorúaké – a győzelmes forradalomé, melynek tüzes lelke repdes koporsója körül”. (Pesti Napló, 1919. január 30., 4.)

 

Paál Vince

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.

consectetur adipiscing

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink