Európai riválisa van a Starlinknek
A Starlinkkel és a Kuiperrel ellentétben a SES rendszerének használatához a nagyobb távolság miatt a sokkal nagyobb vevőkészülékekre van szükség. Ez utóbbiak fő vásárlójának a tengerjáró hajók üzemeltetői számítanak. "Gigabites sebességet kapunk a nyílt tengeren" - indokolta a döntést John Padgett, a Princess Cruises hajótársaság elnöke. Igaz, hogy a Starlink a hajók számára is kínál megoldásokat, de a SES megoldása jelenleg jobb lefedettséggel rendelkezik, hiszen bárhol a világon elérhető. A továbbfejlesztett műholdakra való átállással pedig az adatátviteli teljesítmény is javulni fog.
A cég másik nagy ügyfele a Microsoft, amely a SES-t használja globális felhőinfrastruktúrájának biztosítására. A műholdas kapcsolatokon keresztül a redmondi konszern közvetlen kapcsolatot biztosít a világ nagy adatközpontjai között. "A szerverek ugyan kábelekkel vannak összekötve, de a SES rugalmasságot kínál" - emelte ki William Chappell, a Microsoft Azure Global alelnöke. "Hosszú távon az ügyfeleink körülbelül fele kormány, nem pedig vállalat lesz. Velünk az ügyfelek megbízható, üvegszálas internetszerű kapcsolatot és a hálózat szinte teljes körű ellenőrzését kapják" - hangsúlyozta a SES vezetője.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed eu congue nisi. Sed vulputate feugiat nisl. Cras iaculis tincidunt tristique. Duis in viverra mi, quis lacinia ante. Aliquam volutpat risus fermentum, porttitor ex sit amet, eleifend nulla. Pellentesque dapibus augue auctor lobortis viverra. Quisque ornare dolor velit, vel blandit ligula venenatis tristique. Phasellus a scelerisque lorem. Aliquam velit elit, molestie a pellentesque convallis, dictum eu felis. Integer dapibus porttitor urna, a placerat nulla.
Gorcseff Iván a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat.
Alcím 1
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed eu congue nisi. Sed vulputate feugiat nisl. Cras iaculis tincidunt tristique. Duis in viverra mi, quis lacinia ante. Aliquam volutpat risus fermentum, porttitor ex sit amet, eleifend nulla. Pellentesque dapibus augue auctor lobortis viverra. Quisque ornare dolor velit, vel blandit ligula venenatis tristique. Phasellus a scelerisque lorem. Aliquam velit elit, molestie a pellentesque convallis, dictum eu felis. Integer dapibus porttitor urna, a placerat nulla.

- Frissítsük rendszeresen az okoseszközök és számítógépek operációs rendszerét!
- Ha megválunk egy készüléktől, mindenképpen gondoskodjunk róla, hogy eltávolítsuk róla személyes tartalmainkat, kontaktjainkat, dokumentumainkat, fotóinkat, levelezéseinket
- Minden fontos fiókhoz (pl. e-mail, netbank) használjunk eltérő jelszót.
- A hosszú jelszavak erősebbek, ezért legalább 12 karakter hosszú jelszót adjunk meg, és lehetőleg tartalmazzon számokat, betűket és egyéb karaktereket is!
- Ha mindenképpen le kell írnunk a jelszavakat, fontos, hogy ne hagyjuk őket számítógépén vagy az íróasztalon. Minden leírt jelszót titkos vagy elzárt helyre tegyünk!
| Táblázat colspan 4 fejlécz | |||
|---|---|---|---|
| Felső header 1 | Felső header 2 | Felső header 3 | |
| Első sor: | Adatmező 1/1 | Adatmező 1/2 | Adatmező 1/3 |
| Második sor: | Adatmező 2/1 | Adatmező 2/2 | Adatmező 2/3 |